Megkezdték a területalapú támogatások utalását a gazdáknak. 

 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elindította a területalapú támogatások elektronikus utalási rendszerét. A 2014-es kérelmezési évre területalapú támogatásként összesen 341,4 Mrd Ft fizethető ki. Az első ütemben 102 ezer kérelmezőhöz juttatnak el 47 milliárd forintot meghaladó összeget. A második ütemében, a következő hetekben további 50 ezer ügyfél kapja meg a támogatást, közel 80 milliárd forint értékben. A miniszter elmondta, hogy az idén 177 ezret meghaladó kérelmet nyújtottak be. A most átutalásra kerülő 34 178 Ft/hektár összeg az előlegfizetésben részesülő gazdálkodók teljes területalapú támogatásának 50 százalékát teszi ki.

 

Ezt fontos tudni a februári adóbevallásról
(2017. február 8.)

Több mint hatvanezer céget most már nagyon szorít az idő
(2017. február 2.)
Már csak néhány hét van hátra a kft-knek a tőke emelésére kapott haladékából, a jelenlegi állapot szerint még 63 ezer cégnek kell sürgősen intézkednie - hívta fel a figyelmet az Opten közleménye.

Januártól egyszerűsítette a helyi iparűzési adó bevallását a NAV – legalábbis elvben.
(2017. január 30.)
Kényelmes megoldás, csak bukhatjuk az adómentességet, ugyanis a központi megoldás nem feltétlen egyszerű és nem veszi figyelembe a helyi adómentességet.

Elindult a nulla százalékos uniós hitel folyósítása
(2016. szeptember 06.)
Folyamatosan bővül a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) által kiépített MFB Pontok hálózata, 2016. szeptember elejétől már 289 Ponton várják a vállalkozásokat.

ÁFA törvény változása 2016-2017.
(2016. augusztus 31.)

Bővül az online pénztárgépre kötelezettek köre. 
(2016. április 30.)
A Magyar Közlöny 2016/42-es számában került kihirdetésre, hogy 2016. szeptember 30-ától és 2017. január 1-jétől a kormány további ágazatokra terjeszti ki az online pénztárgépek használatának kötelezettségét.

Adókedvezményt adnak a budapesti olimpiai pályázat támogatóinak. 
(2016. március 02.)
Az Országgyűlés lehetővé tette, hogy társasági adókedvezményt (tao) kaphassanak azok a cégek, amelyek támogatják a budapesti olimpiai pályázatot.

Haladékot kaptak a cégek és a civil szervezetek
(2016. március 01.)
A Korlátolt felelősségű társaságok és a civil szervezetek 1 év haladékot kaptak.

Adótörvény változások 2016.
(2015. december 30.)
Összefoglaljuk a 2016. évet érintő, a vállalkozók számára általunk legfontosabbnak ítélt adótörvény-módosításokat.